Paradicsom dícsérete

2014-01-28 16:25:00 | Módosítva: 2014-01-28 16:30:50

Dél-Amerikából került Európába ez a piros csoda. Nyelvünkben a paradicsom szó az Édent is jelenti, és bizony paradicsomi ízeket varázsolhatunk vele-belőle az asztalunkra. Német nyelvterületen régebben szerelemalmának (Liebesapfel) is nevezték, mert úgy tartották, hogy élvezete gyengéd érzelmeket ébreszt.


Hogy föllángol-e a szerelem, ha paradicsomot eszünk, nem tudom biztosan, de az biztos, hogy fontos ásványi sókhoz, C-, B1- és B2-vitaminhoz jutunk általa. Nevezhetnénk Doktor Paradicsomnak is, annyira jó hatással van a szervezetünkre. Vörös festékanyaga késlelteti a rák kifejlődését, mégpedig úgy, hogy Béta-karotin-tartalma akadályozza a sejtek túlburjánzását. Állandó fogyasztásával tehát védve vagyunk a gyomor-, a tüdő-, és a prosztataráktól. A paradicsom rendben tartja a szív véredényeit. Aki teheti, fogyassza héjával együtt, hogy az egészségvédő anyagokat teljes egészében bejuttassa a szervezetébe. A zöld csuma-tartó részt viszont vágjuk ki: káros az egészségre.

A paradicsomot lehetőség szerint ne sóval ízesítsük, vagy csak nagyon minimálisan. (Ellentétben a zöldpaprikával, amit a szakemberek éppen hogy sózva ajánlanak.) Használjunk a paradicsomra inkább bazsalikomot, oregánót, borsikafüvet, snidlinget, petrezselyemzöldet együtt, vagy külön-külön. Még egy csepp citromlével is megkóstolhatjuk, pikánsan finom. 

Ha fontos nekünk a paradicsom friss illata, akkor ne tegyük a hűtőszekrénybe, ahol elveszíti jellegzetes aromáját. A hűtést viszont igényli, ezért szellős, hűvös kamrában tároljuk.


Néhány fajtája sárga színű, ezeket különösen ajánlom azoknak, akik emésztőrendszeri betegséggel küszködnek. Hiszen a sárga paradicsom savtartalma sokkal kisebb, mint a piros fajtáknak, B-karotin-tartalma pedig akkora, mint a sárgarépáé.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.