A kávé védhet a bélráktól

MTI

2012-08-29 23:22:17 | Módosítva: 2012-08-29 23:24:49

A kávéfogyasztás 15-25 százalékkal csökkentheti a bélrák kockázatát - idézte amerikai kutatók csaknem félmillió ember bevonásával készült tanulmányának eredményét a The Daily Telegraph című brit napilap.

Az Egyesült Államok rockville-i (Maryland) Nemzeti Rákkutató Intézetének munkatársai 490 ezer ember adatait elemezték, akik egészségét egy évtizeden át követték nyomon az 1990-es évek közepétől.


A vizsgálatban részt vevő embereket hat csoportba osztották kávéfogyasztásuk mértéke szerint. Az elemzés azt mutatta, hogy abban a hatodban, amelynek tagjai naponta négy csészénél több kávét ittak, 15 százalékkal kisebb volt a bélrák és a végbélrák gyakorisága, mint azoknak, akik egyáltalán nem kávéztak. Abban a hatodban pedig, amelynek tagjai legalább hat csésze kávét fogyasztottak el naponta, 24 százalékkal bizonyult ritkábbnak az említett ráktípusok előfordulása.

Mint a kutatók megjegyezték a koffeinmentes változatot fogyasztókra ugyanúgy vonatkozott az előny, mint azokra, akik koffeintartalmú kávét ittak, a teafogyasztásnak azonban nem találták megfigyelhető hatását a bélrákra.

Az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerzői ugyanakkor további vizsgálatok lefolytatását tartják szükségesnek annak tisztázására, hogy a kávé, illetve összetevői miként befolyásolják a bélrák kockázatát.
http://www.telegraph.co.uk/health/healthnews/9504241/Coffee-could-protect-against-bowel-cancer.html

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

MTI

Címkék: kávé, bélrák

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.