A baráti körtől is függ, hogy hízik vagy fogy valaki

MTI

2012-07-17 17:43:40 | Módosítva: 2012-07-21 18:43:35

Inkább híznak azok, akiknek a barátai között túlsúlyosak vannak, és inkább fogynak, akik vékonyabbakkal barátkoznak - állapították meg középiskolások követéses vizsgálatával amerikai kutatók.

A PLoS ONE című nyílt hozzáférésű tudományos portálon közzétett tanulmányba két amerikai középiskola diákjait vonták be. Az egyik középiskola vidéken volt, és főként fehér diákjai voltak, míg a másik városi iskola, és faji szempontból vegyes volt az összetétele.


Miután megmérték a diákok testtömegét, egy évig követték nyomon közösségi hálójukat, majd újra megmérték testtömegüket. Kiderült, hogy azoknak a 40 százaléka, akiknek karcsúbb barátaik voltak, fogyott valamennyit az eltelt év alatt, míg 27 százalékuknak gyarapodott a súlya. Azok közül viszont, akiknek baráti körében elhízott diákok voltak, 56 százalék szedett magára újabb kilókat, és csak 15 százalékuk fogyott eközben.

Mindez arra utal, hogy a közösség valóban jelentős hatással van arra, hogy valaki fogyni vagy hízni fog - idézte a kutatók megállapítását a Scientific American című ismeretterjesztő folyóirat (http://news.yahoo.com/friends-weight-influences-weight-gain-loss-040008603.html).

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

MTI

Címkék: túlsúly, barátok

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.