- Legyen olyan poharunk, csészénk, merőkanalunk, aminek pontosan ismerjük az űrtartalmát, hogy fennakadás nélkül ki tudjunk mérni fél deciliter, három deciliter, vagy mondjuk fél liter folyadékot.

- Mérjük meg, hogy egyik kis csészénkbe hány dekagramm liszt, cukor, rizs, gríz fér, és ezzel a tudással gazdálkodjunk, amikor főzünk-sütünk.
- Fokozzuk a dolgot: számoljuk meg, hogy a kis csészében lévő anyagok hány evőkanálnyi mennyiséget tesznek ki, így azonnal tudhatjuk, hogy ha csak nagyon kevés mennyiség kell, hány evőkanálnyit használjunk.
- Sok süteményrecept adja meg a mennyiségeket "bögrével". Itt tudni kell, hogy nem kell hajszálra ugyanakkora legyen bögrénk, csészénk, mint a recept írójának, ilyen esetben csak egységnyi mennyiségre utal: például ahány egység cukor, kétszer annyi liszt, félszer annyi zsiradék, stb.

Ugyanazokat az eszközöket használjuk mindig. (Ha már egyszer "megtanultuk" őket!) Sütés-főzés, recept-próbálgatás közben tapasztaljuk, hogy a receptíró kanala kisebb, vagy nagyobb volt a miénknél. Mert ugye, ahány háztartás, annyi féle evőeszköz. Ha egy-egy recept bevált, jelöljük meg, véleményezzük (pl.: "máz nélkül is jó", "három tepsivel lesz belőle", "módjával a tejet", stb.), javítsuk át a megadott mennyiségeket a mi evőeszközeinkhez, vagy éppen az ízlésünkhöz, ha mondjuk kevésbé édesen szeretjük. Higgyék el, az így "kipreparált" receptekhez örömmel nyúl az ember, mert biztos a jó végeredmény. Ne hagyatkozzon senki a memóriájára: legközelebb nem fog eszünkbe jutni a föl nem jegyzett módosítás!