Csicsóka

Csicsóka

2012-06-22 11:29:39 | Módosítva: 2012-09-26 15:36:10

Jártamban-keltemben, az ország (és a világ) sok táján kérdezősködtem a csicsóka-felhasználási szokásokról. Szomorúan állapítom meg, hogy nagyon sok helyen nem ismerik, vagy nem tulajdonítanak jelentőséget ennek a nagyon értékes, egészséges és finom növénynek. Külföldön – már ahol használják – igen drága: ínyencségnek számít. A svédek például annyira becsülik, hogy a Nobel-díjasok menüjében mindig szerepel valamilyen formában, bármelyik mesterszakács is tervezi azt. A legtöbbször csicsókahabot készítenek belőle, és sovány húsok, halak mellé kínálják, köretként.

Elkészítés

Jóval a krumpli megjelenése előtt – az 1600-as évek elején – került Európába. Hazája Észak-Amerika, az indiánok földje. Hallottam többféle elnevezését: földi alma, édesburgonya, vagy csókarépa.

Miért egészséges? Mert a krumplival ellentétben nem keményítőt, hanem inzulint tartalmaz, amit a szervezetünk gyümölcscukorrá alakít, tehát cukorbetegek és fogyókúrázók is bátran fogyaszthatják. Mivel rostokban igen gazdag, hamarabb a jóllakás érzetét kelti, mint más főzeléknövény. Csökkenti a vér koleszterinszintjét! A népi orvoslás szerint a csicsóka a köszvény legnagyobb ellenszere, megelőzi a vesekövek képződését, csökkenti a szívinfarktus kialakulásának veszélyét, kiváló segítség idegrendszeri betegségek, vagy izomgyöngeség esetén.  

A krumplira hasonlító, de annál sokkal zamatosabb, enyhén mogyoróízű, gumós növény bármilyen földben megterem – igen igénytelen. Magasra növő szárai miatt kerítések mellé ajánlatos ültetni (kiskertben térelválasztóként is működhet). Egy-két szem csicsóka a következő tavaszra egész fészek gumót terem, és ha fölszedjük is, mindig marad annyi apró a földben, hogy újra kihajtson. Nem kell mondanom, az a legfinomabb csicsóka, amit saját magunk ásunk ki a kertből. De ha vásároljuk, ügyeljünk arra, hogy friss, üde, ropogós legyen. Egyszerre csak kisebb mennyiséget vegyünk, mert hamar megszárad. Ne tartsuk nejlonzacskóban, mert gyorsan befülled: papírdobozban, papírzacskóban tároljuk.
A csicsóka tisztítása ugyanúgy történik, mint a krumplié. Ne igyekezzünk az apró dudorokat is meghámozni, mert örökre elmegy a kedvünk a csicsóka-tisztítástól: kanyarítsuk le, haladjunk szaporán. Ez inkább a nagyobb méretűekre vonatkozik, az apró szemeket mossuk meg, zöldségkefével alaposan dörzsöljük át, és máris dolgozhatunk vele. A csicsókát tisztítás után azonnal vízbe kell tenni, mert elveszti üde színét, megszürkül.
Ehetjük nyersen, vagy készítsünk belőle kompótot, levest, vagy főzeléket. Nagyon hamar megpuhul, ezt különösen tartsuk szem előtt, nehogy gusztustalan masszává főzzük. Megtisztítva, előfőzve egészben vagy darabolva fagyasztóba is tehetjük.